Mindenkinek ismerős lehet az érzés, amikor másoknak egy kevésbé vicces szituáció során, csak egy diszkrét mosollyal elnyomnánk a nevetésre való hajlamainkat. Sokszor minden akaratunk ellenére egyszerűen elfog a röhögés.
Megeshet ez tanítás alatt az iskolapadban, miközben az oktató komolyságot vár el tőlünk; a munkahelyen, monitor mögött görnyedve néhány szigorú tekintetű munkatárs társaságában; valamelyik barátunkkal sétálva, aki olyan dologról mesél, ami egyáltalán nem vicces.
Jó lenne, ha egy kis kuncogással el tudnánk intézni a dolgot, de ez nem mindig megy ilyen könnyen és a legkellemetlenebb helyzetekben csak úgy ömlik belőlünk a dallamos nevetés, amit sehogy nem tudunk visszafogni. Néha konfliktushelyzetek alakulnak ki a látszólagos komolytalanságunkból és minden próbálkozásunk ellenére nem tudjuk megmagyarázni, hogy ez „csak úgy” jött. Persze vannak olyan alkalmak is, amikor a körülmények megengedik, hogy az ok nélküli röhögés váltsa fel a csendet, ami gyakran átragad másokra is, ezáltal fergeteges jókedv alakul ki.