Skip to content

Romkert Debrecen

Menu
  • Kapcsolat
Menu

Tegyük próbára a pozitív gondolatok erejét!

Posted on 2018-02-16
Pozitív gondolatok ereje

A VakVagány internetes naplónak indult, ám valami sokkal nagyobb lett belőle. Egy oldal, ami reményt ad a reményteleneknek, inspirációt a tehetetleneknek, örömöt a kétségbeesetteknek. Horváth Nikoletta szerint, a pozitív gondolatok ereje hatalmas. Annak ellenére, hogy egy gyógyíthatatlan betegséggel, az Erdheim–Chester kórral diagnosztizálták és 13 éve nem lát, csak a vakvezető kutyája, Lili segítségével képes boldogulni.

Az élete akkor nyert értelmet, amikor elhatározta, hogy nem adja fel, még akkor sem, amikor teljesen reménytelennek látszik minden. Ezerszer kérdezte meg magától, hogy miért pont vele történik mindez, ám ettől nem lett jobban, csak amikor eldöntötte, hogy erőt merít a saját betegségéből és segít másokon úgy, ahogy tud. Inspirálni és bíztatni fog.

Napi bátorító üzenetekkel, képekkel a saját életéről. Arról írva, miként tette túl magát az elkeseredésen, hogyan kezdett el a nézésen túl látni és megérteni a lényeget; vagy éppen miként jött rá, hogy a pozitív gondolatok ereje legyőzhetetlen – csak tenni kell egy próbát.

Kategória

  • Ajtó
  • Autó
  • Egészség
  • Egyéb
  • Étel
  • Internet
  • Klíma
  • Szállás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táska
  • Tea
  • Történelem
  • Vásárlás
  • Webáruház

Címkék

Audi bontott alkatrészek

Kategóriák

  • Ajtó
  • Autó
  • Egészség
  • Egyéb
  • Étel
  • Internet
  • Klíma
  • Szállás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táska
  • Tea
  • Történelem
  • Vásárlás
  • Webáruház

Legutóbbi bejegyzések

  • Legénybúcsú póló a Pixelspolo.hu pólónyomtatás kínálatában
  • Dunaplaszt kerítésfesték – tartós védelem kültérre
  • A Cerave hidratáló arckrém csodákra képes
  • Linképítés alapjai: a Kanga Design SEO ügynökség útmutatója
  • Megbízható optikai kábel a tökéletes hangélményért a KáCsa Audióban

Címkék

Audi bontott alkatrészek
©2025 Romkert Debrecen | Design: Newspaperly WordPress Theme